Önismereti és spirituális utam lépései, élményei

Úgy látszik, most ilyen hetem van, sorra oldódnak ki kora gyermekkori beidegződések.

Már régebb óta megfigyeltem, hogy olykor harapdálom a szám szélét, mint aki zavarban van, vagy szorong.
Most sikerült nyakon csípnem a hozzá tartozó érzést, ebben segített egy előadás is, ahol a kora gyermekkori szorongásokról is szó volt.

Az oldás során úgy éreztem, hogy olyan 3 éves korom környékén alakulhatott ki egyfajta szégyellősség érzés, enyhe szorongás. Emlékképek csak halványan jöttek, inkább az érzés volt erős.

Kioldottam, elmúlt.
Teszteltem, figyeltem azóta magam lányok, nők közelében, nem találtam már nyomát.
Szuper, ügyes vagyok!

Szintén az előadás hatására jött fel az a félelmem, hogy amikor társaságban vagyok, oly nehezen kapcsolódok, többnyire megmaradok egy csendes vagy hangos, de kívülállóként.

Utána mentem ennek is és megtaláltam, kioldottam az ide tartozó szeparációs emlékeket, érzéseket, félelmeket.

Volt egy életcélom, elég nagy területet lefedett mind a jövőmből, mind a jelen tevékenységeiből.
No ezt egy beszélgetés folyamán egy ügyes AccessBars-osterapeuta kb. 6 kérdésből kétségbe vonta és a mögötte levő hitrendszerek is gyorsan oldásnak indultak.

Utána még dolgoztam a 1 órát az érzelmi elengedésen és néhány mélységén és így teljesen feloldódott ez a legfőbb cél.
Utána teljesen lenyugodtam, nem sietek, nem rohanok, jobban keresem-figyelem a jelent.

Aztaaa, mekkora felismerésem volt az imént!
Nézegetem egy igen szép lány fotóit a FB-on és ahogy azon elmélkedek közben, hogy vajon Ő miért lett szép, mások meg miért kevésbé szépek, összeállt a kép:

A Szépség minőséggel akinek konfliktusa, elakadása van, annak arca, teste nem tud széppé válni!

Ugyanúgy, ahogyan ha elakadásom van az elégedettség, szeretet, önbecsülés terén, akkor hiába keresem, próbálom megszerezni ezeket, képtelen leszek rá.

Vagyis egyszerű a szépség recept: eggyé kell válni a szépséggel és az megszépít!  :-)

...legalábbis most így látom. 
Kipróbálom és kiderül!

Napok óta azt érzem, hogy valami hiányzik belülről és az nem egy érzés, nem egy minőség, hanem valami más.
Ahogy ma rámeditáltam erre az egyre erősödő hiányra, kivilágosodott, hogy a korábbi célomat - munkában fejlődés, anyagi stabilitás elérése - jóformán elértem és most újabb cél(ok) után kell nézzek!

Mi lehet újabb, messze mutató cél? Párkapcsolat - elég jól megy, Munka, anyagiak - nagyon szépen halad, Egészség - na ez már érdekes lehet... és ahogy keresgéltem, azt ismertem fel, hogy az életem főbb életterületein most jutottam el oda, hogy egészen rendben vannak, egyik sem billeg, kínlódik! 
Ha minden így maradna, akkor az egy nagyszerű élet lenne!

A tovább lépés lehetősége így mindenképpen csak felfelé van, mégpedig hogy nem az élet terén, szintjén, hanem magasabb síkon, a lelki fejlődésben lépek előrébb.
Amire ott vágyok még, az a teljes tisztaság és persze nagyszerű lenne elérni egy olyan "megvilágosodott" tudatállapotot állandóra, amilyet kicsibe rövid időkre át szoktam élni egy-egy oldásos meditáció végén.

A tisztulásra rátekintve azt láttam, hogy fel kell dolgoznom ezéletbeli emlékeimet, kapcsolataimat és az ezekből kialakult téves énképeimet - de mindet! Nem kis feladat, de hát ezért vagyok itt, hogy hasznosan kitöltsem, úgyhogy HAJRÁ!

Aztán ott vannak - lesznek az előző életek egészen a teremtésig. No, ez is ad majd munkát!

Mindebből pedig azt sejtem, hogy egy ilyen tiszta (CLEAR) állapotból már elérhető egy abszolút állapot, illetve hogy onnan már nem lesz ami visszarántson, képes leszek megtartani, benne maradni az abszolútban.

Húúú, ez még így leírva is nagy célnak tűnik, de az utóbbi évek fejlődése abszolút bizakodásra adnak okot.

Hajrá!

A napokban egy ismerős olyat mesélt, amitől azt éreztem, nem én fedeztem fel a spanyol viaszt!
Rendesen kibuktam tőle, mert eddig azt hittem, azt akartam hinni, hogy enyém az érdem, én vagyok ezen a területen az első!

Miért akarok az első lenni?
Nem tudtam rá a választ, csak azt éreztem, hogy ezen totál szétcsúszok.

Elkezdtem kioldani, illetve először felderíteni az érzést, ...jött ez-az, a lényeg, hogy sokat oldódott, mint probléma érzet megszűnt.
De érzem, hogy nem jutottam el a legmélyére, még van híjja!

Egy esti meditációm igen érdekes en folytatódott:
Csak úgy magamra hangoldótam, hogy kioldódjon belőlem a napi munkából megakadt feszültség és amikor a nagyja már kiment, akkor elindult egy hosszú-hosszú utazás.
A gyerekkoromba utaztam, végig az összes emlékemen, ami a szülővárosomban játszódott, egészen kb. 15 éves koromig.

Legalább 100 helyen jártam és több száz régi - elfeledett - ismerőssel találkoztam és éltem meg újra azokat a pillanatokat, azok érzelmi és gondolati töltését.
Az utazásban voltak olyan helyek, ahol csak egyszer jártam, de még visszavágytam oda vagy csak egyszerűen erős hatással volt rám a hely. Találkoztam olyan emberekkel, gyerekekkel, akiket csak egyszer láttam, már nem is emlékeztem rájuk.

A legtöbb emlékben csak 1-2 másodpercnyit voltam, aztán suhant tovább a történet. Némelyikben pedig fél percet is elidőztem egy erősebb, nehezebb érzés feldolgozásával.
Az utazás nem időrendben történt, sőt olyan kapcsolatokkal is átugrott időn, hogy a "szomszéd utcában pedig ott lakott az XY..."

A vége felé azért elég soknak éreztem, egy kicsit meg is ijedtem, nehogy borulás legyen belőle! Aztán 1,5 óra után magától kikanyarodott a hullámvasút az éber állapotomba.
Igyekeztem mindent feldolgozni, befogadni - elég jól sikerült!

Direkt nem írom ide, melyik családtagomról van szó, a lényeg, hogy a vele való kapcsolatom és érzelmeim elég vegyesek:
Egyrészt szeretett és nagyon sokat trődött velem, emiatt rengeteg hálát érzek felé.
Másrészt pedig olyan elviselhetetlen a személyisége a dühkitörései és agresszív kisugárzása miatt, hogy az ember legszívesebben menekülne tőle!

No ebben az összhatásban nőttem, éltem legalább 15 évet, meg persze azóta is tapasztalom finomabban, amikor családlátogatáson vagyunk.

Egy ideje már foglalkoztat, hogy az új fajta érzelem oldási technikával is végig oldom a felé érzett érzelmeimet, emlékeimet.
Megcsináltam, volt vagy 1,5 órás a gyakorlat és annyira kisimultak a dolgok bennem, hogy csak ámulok!
De jóóó!

Egy hónapja már, hogy egyre rosszabbul alszok. Van, hogy már 6 órát sem sikerül, pedig legalább nyolcat kellene, hogy kipihent legyek.

Próbáltam változtatni a matracon, az irányon, a takarón, párnán, a lefekvés idején, edzettem előtte, nem ettem, ettem, stb. - de nem sok javulást értem el.
Talán még így is a legtöbbet az segített, ha edzettem az nap. Amikor kimarad a mozgás, akkor ugyan a szellemem fáradt, de a testem nem eléggé és ezért a hajnali ürítés után nem tudok visszaaludni.

Előszörör oldottam a munkához, feladathoz fűződő kötődésemet, mert azt láttam, hogy annyira szeretek dolgozni és annyi feladatom vn, ami feszít, hogy már alig várom, hogy reggel legyen és folytathassam a munkát!
Beteges.
Szóval oldottam ezen, múlott a feladat-kényszerem, de az alvás minősége és mennyisége nem javult. 

Végül elkezdtem kioldani azokat az érzelmi-blokkokat és hit-rendszer elemeket, amelyek bezavarhatnak. Ilyenek lehetnek ebből az életből, meg az előzőekből is, sőt olyanok is, amelyekre nem is gondolnánk, hogy köze van az alváshoz. Például egyszerű feszültségek tömkelege, meg régi, megválaszolatlan kérdések, feladatok, stb.

Eddig csak egy oldást csináltam, akkor találtam bőven ezekből és már ez is sokat segített!
Most már az alvásaim 80%-a megfelelő!
Újabb oldások kellenek a teljes sikerhez!

Az utóbbi időben egyre többször érzem azt, hogy a lelkem a Tökéletesség felé vezet, arra mutatja az utat.

Ez legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy amikor megjelenik egy vágyam, akkor a lelkem szinte azonnal tovább is vezet és megmutatja, hogy erre is csak azért vágyom, mert akkor tökéletesnek érezhetném magamat!
Megélek ilyet amikor egy szebb lakra, új autóra, szép nőre vágyom, de olyankor is, ha képességeimben szeretnék fejlődni vagy a természetben energiáiban merülök el.

Nem mondom, hogy már csak a tökéletesség iránti vágy hajtja meg a vágyaimat, de most úgy tűnik, hogy elég jelentős részük mögött ez a hiány van.

Emiatt elkezdtem ezeket a helyzeteket tudatosan arra használni, hogy amikor meglátom, hogy az az út is a tökéletességbe vezet, akkor azon nyomban rá is kapcsolódok és elkezdem magamba engedni az érzését, energiáját!
Kezdetben ez csak pár pillanatig ment, aztán kitolódott 1-2 percre is.

Furcsa - de érthető - hogy mennyire nehéz befogadnom, szinte testidegennek érzem az érzést, amir meg iszonyúan vágyom!
Dolgozok vele.

Egy-egy ilyen befogadásnál már sikerült annyira belelátnom a tökéletesség tanításába, hogy többször előjött egy ilyen felismerés:
Azért tévesztünk el dolgokat, hibázunk, választunk rosszul, mert nem vagyunk tökéletesek.
De ezt ne a hagyományos módon értelmezd, hanem úgy, hogy ha képes lennék befogadni magamba a tökéletesség lehetőségét, minőségét, akkor az annyira tisztává tenne, hogy bármit tennék, az tökéletes - vagyis hiba és tévedés mentes lenne, pusztán amiatt, mert belül a tökéletesség állapotában vagyok.
És ez nem függ attól, hogy mennyire értek vagy nem értek az adott dolgohoz!

Alapvetően azt látjuk a tökéletesség elérése útjának, hogy minél többet tanulunk, gyakorlunk, fejlődünk és akkor majd nem fogunk hibázni, mindent tökéletesen cselekszünk.
De mi van, ha ez fordítva (is?) működik?
Először belül kell megengedni, befogadni, eggyé válni a tökéletességgel és ez az alapja annak, hogy képes legyél bármit is tökéletesen csinálni.
Olyan ez, mint a hit: Ha nem hiszel magadban, akkor nem tudod megcsinálni.
...csak ez egy magasabb léc, amivel többre is juthatsz.

A napokban elkezdtem egy oldást csinálni egy 2 hét múlva esedékes projektemre. Kezdetben a blokkok, félelmek, hitetlenség, stb. jöttek, aztán ma reggel ahogy folytattam az oldást, eljutottam oda, hogy ezek teljesen feloldódtak.

Azonban éreztem, hogy ezzel még nincs vége, ezért tovább benne maradtam a térben és azt éreztem, hogy a pozitív érzéseket, energiákat is be kell fogadnom. Pár perc után ahogy egyre világosabb lett a projektem, egyszer csak elkezdtem szeretetet érezni felé, ami erősödött és a végén egy nagy feloldódásban lett vége a gyakorlatnak.

Úgy érzem, sokkal jobb lesz így szervezni és megvalósítani is a projektemet, mintha végig az aggodalom, félelem, kétség lett volna bennem.
Most fény, öröm és szeretet van bennem.

Köszönöm Teremtő!

Több mint 2 napja benne vagyok az elért abszolút tudatállapotban, amit most nevezzünk egyszerűen oldottságnak.

Ez a név azért jellemző r, mert az egyik érdekes tapasztalat, hogy ahol eddig a testemben, napfonat-has tájékán éreztem az egomat és a személyiségem tartalmait, ott most közel ürességet érzek. Nincs ott az a vezérlő én-központ és annak rengeteg salakja, beakadása, amelyeket eddig ott találtam meg.

Tegnap reggel elkezdtem egy oldást pénzügyekre és munka-féle cselekvésre, mert éreztem még ezen blokkok hatását, de nem találtam őket a szokásos helyükön!
Majd negyedóra keresgélés után leletem csak meg, valami nagyon távoli periférián a kiterjedt létezésem határán.
Milyen távol? Érzékelésem szerint messzebb, mint a naprendszerünk.

A másik érdekesség, hogy nem úgy megy ám a tudatosítás, feldolgozás, ahogyan régen!
Régen, tudtam rákoncentrálni egy-egy tartalomra, majd ahogyan azt elkezdtem beleengedni a feldolgozó-tudatosító képességembe, úgy haladt a feldogozás.

Most viszont, egyrészt nem tudok koncentráltan figyelni. A figyelmem javarészt igen kiterjedt, és csak egy kisebb felületen tudok koncentrálni, de az se olyan hegyes, inkább erősen tompa végű.

Másrészt, nincs az a megszokott feldolgozó képességem - pl. a befogadást végző szívemet sem találom -, hanem egy attól jóval kiterjedtebb, szélesebb spektrumú felület van, ami nem is úgy dolgozza fel a tartalmakat, ahogyan azt régen megszoktam, hanem csak úgy átáramlik a tudattartalom felületén és kész, vagy legalábbis azt hiszem hogy kész.

Ráadásul, a feldolgozás vezetése sem olyan folytonos, hanem a figyelmem és a feldolgozni való is ugrál, hol innen, hol onnan dolgoz fel egy-egy részletet.
Úgyhogy csak reménykedem, hogy jó így is!  :-)

Ami még nagyon meglepő, hogy tegnap reggel óta nagyon egészségesnek érzem magam!
Nem tudnék konkrétumot mondani, a szemem továbbra sem lett élesebb és a bal fülgyulladásom sem múlt el, de a belső megélésem az, hogy nagyon fiatal és egészséges lettem! Ez jó érzés!

Az abszolút állapotok mintha egy kicsit visszább húzódtak volna, legalábbis most nem érzem azt a kitörő boldogságot és mindent-tudást, de lehet, hogy ez csak annak eredménye, hogy többet dolgozok, és az elviszi a belemerültségemet.
Amikor meditálok, akkor felerősödnek az abszolút tapasztalatok, tegnap este a kádban például szemlecsukást követően pontosan úgy éreztem, mint 3 éve a nyári szuper-meditációimban, csak akkor azt 1-1,5 óra nyitogatás után értem el.

A végtelenség, határtalanság és egy gyengébb egység érzés folyamatosan jelen van, ezek nem hullámoztak.

Tegnap délután a gyermekeim csúnyán megaláztak, vagy legalábbis én úgy éltem meg!

Éppen egy FB videót néztem, amin szétröhögtem magam, amikor egyszerre elkezdték kifigurázni a nevetésemet.
Nagyon rosszul esett, abba is hagytam a nevetést és elhallgattam, majd halkan megjegyeztem nekik, hogy ez nem esett jól!
Erre kb. fittyet hánytak vagy még mosolyogtak is rajtam, ahogy megsértődtem.

Amikor csökkent egy kicsit a sértődöttségem és láttam, hogy nem tudom rájuk nyomni érzelmi zsarolással a felelősséget, akkor kénytelen voltam belátni, hogy ez bizony az én saram! Én bántódtam meg, nekem esett rosszul, én éreztem megalázva magam - nekem is kell feldolgoznom mindezt.

Elvonultam, belementem a megalázottság érzésébe és olyan oviskori emlék-érzéseket találtam, ahol a cselekményre már nem is emlékeztem.
Eltartott vagy egy óráig, mire minden ágát feloldottam és a végére azt éreztem, hogy eddig ez volt a legkorábbi legkomolyabb érzelmi sérülésem, amire emlékeztem és fel is oldottam.

Nagyon megkönnyebbültnek éreztem magam, szinte mintha lebegnék a föld felett.

Aztán estefelé volt egy másik hatás: Feljött megint, hogy hasonlítottam magam más szakmabelihez, amiben mikor felismerem, hogy jobb vagyok, akkor hatalmas emelkedést élek meg. Ez nem csupán önbizalom növekedés, hanem attól több, mintha a spirituális tudatosságom nyílna meg tőle.
Úgy sejtem, hogy előző életekből lett lefojtva szándékosan az önbizalmam, nehogy visszaéljek az erőmmel, tudásommal. Ezért amikor egy kicsi is felszabadul belőle, akkor nagy megnyílás is követi.

A harmadik hatás egy éjszakai tantrás szeretkezés volt, ami az eddigi legjobb volt a párommal.

Ez aztán olyan energiaáramlásba vitt bele (talán még egy kis kundalini is volt benne), hogy a végére totálisan abszolút állapotba kerültem!
de nem ám olyan megszokott mezeibe, hanem az egyik legszélesebb spektrumúba!

Volt benne egység, feloldottság, "kör-gondolkodás", végtelenség, boldogság, bölcsesség, mindent tudás ...ezeket tudtam beazonosítani.
Egész éjjel tartott, hajnalban korán ébredtem és teljesen fel voltam töltve.
Leültem a kanapéra meditálni, 3 órát voltam tudatosan benne az áramlásba. Próbáltam feldolgozni elakadásaimat, de ment úgy mint régen vagy legalábbis nem úgy ment, hanem máshogy.

Aztán egész nap ebben voltam-vagyok. határtalanság, EGO vesztettség-kiütöttség, felszabadultság, boldogság, mindent-tudás jellemzi az állapotot.
Talán csak egyszer voltam egy ettől még nagyobb-teljesebb állapotban ebben az életemben.

Jöttünk hazafelé a piacról és egyszer csak azt veszem észre, hogy elindul bennem egy Théta oldás, amit 3-4 héttel ezelőtt kezdtem el.
Akkor nem volt időm, energiám befejezni, aztán sok minden jött az életembe, de mint tudjuk, a probléma (és a megoldás is) megvár! Nos, most nem bírt már tovább várni, így elindult magától.

Ment-ment, majd egy negyed óra alatt a végére is ért. Még nem értünk haza, amikor a sarkon azt éreztem, hogy Megtörtént, megtörtént, megtörtént. Utána persze jött a fény és egyfajta teljesség érzet, ami ilyenkor szokott lenni.
Köszönöm!

Bejelentkezett hozzám egy lány, hogy segítsek neki a daganata lelki okát feltárni és megoldani.
Elkezdtünk beszélgetni az életéről és a betegsége kialakulásának időszakáról. Szép lassan körvonalazódott, hogy keménynek és erősnek akar látszani, valamint nem fogadja el az igazságtalanságot, harcol az emberi ostobaság ellen.

Fél óra után eljutottunk oda, hogy átláttuk a probléma rendszerét, nekikezdhettünk a megoldásnak. Javasoltam, hogy csináljunk vezetett meditációt, mert abban visszajelezhet, hogy hol tart, hol akadt el.

Belementünk a meditációba, utaztunk gyerekkorba, átléptünk előző életekbe, belefolytunk egy érzelem átélős szakaszba. Majd onnan egy mélyebbe és egy még mélyebbe, mígnem a hetedik-nyolcadik szinten egyszer csak átfordult az addig negatív, félelem alapú folyamat és egy abszolút állapotban találta magát!
Ott megélte a fényt, a teljességet, a kitágulást és visszatekintve a problémájára és életére, rájött arra, mennyire hibás úton járt eddig. Egy régi tévedésén alapult az eddigi világnézete és ezért akarta mindenáron megváltani a világot, megmenteni a szegényeket. De most látta, hogy nem kell neki megmenteni senkit sem, csak saját magát az ilyen hibás programoktól és így felszabadulva, új utakra nyitottan tért vissza a meditációból.

A szeme csillogott, az aurája sugárzott, érződött, hogy még mindig átjárja a végtelen. Ezért megfogtam a kezét, a szemébe néztem és hagytam, hogy az abszolút állapota magával rántson engem is. 10 perc múlva én is ott voltam és teljes szinkronban voltunk mind érzelmileg, mind gondolatilag.
Úsztam áradtam az abszolútban és megszületett bennem a vágy, hogy módszert faragok ebből a tapasztalatból. Egy problémájából kiindulva a félelmein keresztül eljutott a maga abszolút állapotába. Ezt talán mással is el lehet érni majd!

Az elmúlt hetekben többeken is kísérleteztem és arra jutottam, hogy ha nem is mindig végződik ez a belső út abszolút állapotokkal, de az érzelmek összefüggéseinek feltárása és oldása megtörténik és mindig valami happy end van a végén!

Egy nagyon ígéretes technikára leltem, sokat fogom még gyakorolni és másokon alkalmazni ezt.

Sokat szenvedtünk kapcsolatilag az elmúlt hónapokban.
Leginkább azért, mert bár mindent megkaptam Tőle, valami mégis hiányzott. A szerelem.

Nem voltam már szerelmes belé úgy mint régen és erre vágytam ezerrel. Volt olyan hétvége, amikor 4 nap 4 különböző nőbe estem bele. Tudtam, hogy ez nem mehet így tovább sokáig, előbb-utóbb szakítás lesz a vége.

Ahogy közeledtünk a véghez, Ő megérezte és rákérdezett: Mi hiányzik belőle? Hogyan változzon? Mit adhatna, amitől újra azt érezném, hogy kell nekem?
Szinte már veszekedett velem, hogy miért nem tudom mire vágyok. És ez nyitotta fel a szememet:Olyanra vágytam, amit én se fogalmaztam meg magamnak! Akkor hogyan várhatom, hogy akár tőle, akár mástól megkapom?

Elkezdtem hát belemerülni a szerelmeim vágy tengerébe és kerestem, hogy mibe lettem szerelmes abban a négy nőben, meg közben a másik fél tucatba?
Megtaláltam. A kedvesség, lágyság hiányzott, arra vágytam.
Volt, hogy már tinikbe estem bele, de nem a fiatalságukért, hanem mert ott is azt a lágyságot, finomságot éreztem, ami Benne nem volt meg.

Kemény volt a legutóbbi szakításunk óta. És hidegebb, parancsolóbb, katonásabb. Azt mondja, hogy akkor meg ilyenre vágyta, keményre, határozottra. Ezt elfelejtettem már.
De most a lágyság kellett.

Nosza, ha már megtaláltam, akkor el is kezdtem befogadni magamba és eggyé is váltam vele! Meg volt, magamban megtaláltam, amit kerestem.

Pár nap múlva ismét találkoztunk. Úgy mentem oda, hogy biztos ami biztos, még várok pár napot, de ha semmi változás, akkor kimondom a végét.
Ahogy megpillantottam, láttam, hogy Ő is megváltozott! Ott volt benne az a lágyság, nyitottság, kedvesség, amit kerestem!
Teljesen megváltozott! Egy egészen új nő állt előttem, minden keménységét hátrahagyva, levedlette a múltat.

Azt mondja, hogy Ő is sokat dolgozott magán, mert előjöttek ismét a félelmei, hogy milyen lesz majd nélkülem. Ezekkel nézett szembe és jutott el az elengedéseimig többször is. 
Konklúzió: Ha nem fél, akkor nem keménykedik.

Így már tudok szerelmes lenni belé. Napról napra nő a rajingásom, már szinte ugyanazt érzem, mint 9 évvel ezelőtt!
Belekezdtünk a harmadik párkapcsolatunkba.

Mesés!

Haldoklása viszonylag rövid volt, egy hónap alatt elment. Ennek nagy részében aludt, kisebbikben szenvedett, mert fájt neki mindenhol.
Az utolsó két hétben láttam, ahogy napról napra messzebb kerül ettől a világtól. Először elbúcsúzott lélekben, aztán távolodott, majd jöttek érte fekete ruhás lovasok. Ijesztőek voltak, de nem rosszak. Ez volt a dolguk.

Vitték magukkal, át egy folyón, és egyre távolabb éreztem Őt ettől a világtól. A vége felé már csak a teste és szellemének egy halvány fonala volt itt. Aztán elment.

Az első találkozásunkkor feltörtek bennem az emlékek, sírtam is fél órát és közben hagytam, hogy ami ki akar jönni,az hadd jöjjön!
Aztán még párszor tudatosan belementem a szép és fájó emlékekbe. Felhoztam azokat a terveket, érzéseket, öleléseket, szavakat, amiket már nem tudunk megélni és így szépen elengedtem.

Szép utazást kívánok Mamikám!

Az elmúlt hetekben bőven volt időm gyakorolni.
Először azért, mert a munka undoromat nem vállaltam fel és már csak egy betegségen keresztül tudtam érvényesíteni a belső vágyamat.

Aztán pár hétre rá "összejött" egy nyaralás, ahol 2 hétig csak a hasamat süttettem és közben meditálgattam. Na jó, olykor elsétáltam banánt, narancsot, khakit, papayát venni, de még útközben is théta tisztítást végeztem.

Az egyik nagy spirituális élményemet egy tudattágító gyakorlattal értem el, ahol a határaimat oldottam fel vagy távolítottam el magamtól. Hatására eljött egy kiterjedt tudatállapot, végtelen, mindennel egy érzés kíséretében. Ezt utána több napon is megismételtem, volt hogy ezzel feküdtem és ezzel keltem. Annyira jó!!!

A másik gyakorlatom egy érzés-szépség befogadás volt, amikor is a tenger kékjének a szépségét fogadtam be a szívembe, egészen a lelkemig, hogy végül eggyé váljak vele. Az eggyé váláskor azt éreztem, hogy hazaérkeztem és olyan földöntúli öröm-mámor fogott el, ami mellett minden más életélmény eltörpült.

Aztán hazaérkezve a nyaralásból ismét volt egy megvilágosodás élményem attól, hogy helyre tettem magam a spirituális-önismereti önértékelésemben. Azért durva, hogy szinte mindig ez váltja ki ezt az ugrást!

Most süt a nap, mindjárt megyek napozni egyet és közben meditálok. - újabban ez a kedvenc időtöltésem!  :-)

Az agytréneres barátom javaslatára kipróbáltam egy mobil appot, ami éjszaka az ágyban forgolódásom alapján méri az alvás milyenségét, mélységét.

Nagyon jó kis alkalmazás, szerintem valós adatokat ad és reálisan látom belőle, hogy mennyi mély alvás ciklusom volt az adott éjszaka. 

A barátom elmondása szerint 3 fő alvás mélység van:

• SEM - 72 órán belüli feldolgozás
• Mélyalvás - gyógyulás, töltődés
• REM - egész életünk feldolgozása (az éjszaka során egyre hosszabb)

Mivel a mélyalvás az éjszaka során egyre rövidebb, ezért jó lenne, ha a mélyalvásból lenne legalább 2 szakasz éjfél előtt és minimum 45-50%-a lenne az összes alvás időnek.

Eddig a konklúzióm az, hogy érdemes lenne 22-23 között lefeküdnöm, jót tesz, ha délután edzek egy órát és elalvás előtt végzek még egy gondolat-érzelem-aznapiemlék nagytakarítást.

Hajrá! Alvásra fel! ...illetve le.

Anyagi problémáim lelki gyökerét oldva, annak okát keresve, eljutottam egy olyan emlékhez, amelyben a Teremtés hajnalán azt élte meg a kis kezdő lelkem, hogy magára lett hagyva a nagy sötét végtelenben, nincs segítség, már senki sem vigyáz rám.

Hideg és sötét volt, az elhagyatottság érzése uralkodott el bennem. Rossz volt. 
De tudtam, hogy tovább csak akkor léphetek, ha elfogadom ezt az állapotot is!
Így hát megnyíltam és elkezdtem befogadni ezt az anyagi kiszolgáltatottságot, nincstelenséget, bizonytalanságot, tehetetlenséget. Sokáig tartott.

Nagyon untam magam, ezért úgy döntöttem, csinálok egy karma oldást - csak úgy.
Ráhangolódtam, és kértem, hogy a meglévő karmáimból oldódjon fel az, ami képes, de persze csak úgy, hogy közben tanulok is belőle!

Be is indult a folyamat, elkezdtek feljönni karmák és tanítások, fogadtam be őket, majd egy napig tartott.

Aztán másnap úgy kibuktam, hogy alig bírtam összeszedni magam! Túl sok tanítást nyithattam meg egyszerre, ez volt a hiba.
Legközelebb óvatosabban!  ;-)

Egyre csak erősödött a vágy, mígnem már elviselhetetlenül hiányzott az, hogy a mély Önmagammal legyek. 
Volt, hogy még nem tudtam sem munkával, sem szórakozással elterelni a figyelmemet ettől a mély belső késztetéstől, így égül engedtem a hívásnak és magamba engedtem magam.  :-)

Jó volt, nagyon jó volt.
Ereszkedtem lefelé, befelé és éreztem, hogy egyre közelebb kerülök a forrásomhoz, valódi belső szintemhez, énemhez.
Ahogy közeledtem, kezdtem megnyugodni, mert már éreztem, hogy otthon vagyok.

Elkezdtem befogadni pár minőséget, amelyek nagyon zavartak. Közben azon morfondíroztam, hogy vajon  nem kellene-e az összes minőséget befogadni?
Egy kicsit bele is mentem ebbe, biz'Isten jól esett! Csak engedtem-engedtem magamba, egyre több lettem, egyre jobban kinyíltam tőle.

Aztán a nagy kinyílásban újabb kérdések vetődtek fel, amelyekre eddig azt hittem, hogy meg van a stabil válaszom:

• Akarom-e egyáltalán szeretni a többieket?
• Ha kinyílok, akkor nem tudom megvédeni magam. El tudom fogadni az ezzel járó akár gyökeres változásokat is?
• Ha kinyílok, akkor feloldódok, eltűnik a különállóságom. Akarom én ezt?

Meglepődtem azon a mélyről jövő egészen őszinte válaszaimtól, amelyek szerint nem biztos, hogy szeretném én annyira ezt a kinyílást-elfogadást-védtelenséget.
Olyannyira, hogy rendesen kellett magam győzködni nehogy jobban visszazáródjak, mint ahogy elkezdtem a gyakorlatot.

Esti futás közben megint eszembe jutott, hogy a teljes egészség érzésemhez hiányzik egy anyag a testemből, aminek nevét nem tudom, csak azt érzem róla, hogy a tengeri herkentyűkben több van belőle, de még lehet, hogy az sem lenne elég.

Aztán beugrott egy technika, amit jó tíz évvel korábban már alkalmaztam és erre is kiváló megoldás lehetne:
A hiányzó anyagot energetikailag is lehet pótolni. Annak idején így oltottam a szomjamat vagy az éhségemet a hosszúra sikeredett túráim során (merthogy eltévedtem).

A hiányzó anyag tulajdonképpen egy hiányzó rezgés, ami sokszor egy hiányzó érzelem, érzés.
Szóval ráhangolódtam, beazonosítottam, megkerestem és megadtam. Azóta érezhetően jobban vagyok!

Találtam még valami halvány hiányt, kisebbet, mint az eddigi, majd azt is megadom magamnak.