Egy esti meditációm igen érdekes en folytatódott:
Csak úgy magamra hangoldótam, hogy kioldódjon belőlem a napi munkából megakadt feszültség és amikor a nagyja már kiment, akkor elindult egy hosszú-hosszú utazás.
A gyerekkoromba utaztam, végig az összes emlékemen, ami a szülővárosomban játszódott, egészen kb. 15 éves koromig.
Legalább 100 helyen jártam és több száz régi - elfeledett - ismerőssel találkoztam és éltem meg újra azokat a pillanatokat, azok érzelmi és gondolati töltését.
Az utazásban voltak olyan helyek, ahol csak egyszer jártam, de még visszavágytam oda vagy csak egyszerűen erős hatással volt rám a hely. Találkoztam olyan emberekkel, gyerekekkel, akiket csak egyszer láttam, már nem is emlékeztem rájuk.
A legtöbb emlékben csak 1-2 másodpercnyit voltam, aztán suhant tovább a történet. Némelyikben pedig fél percet is elidőztem egy erősebb, nehezebb érzés feldolgozásával.
Az utazás nem időrendben történt, sőt olyan kapcsolatokkal is átugrott időn, hogy a "szomszéd utcában pedig ott lakott az XY..."
A vége felé azért elég soknak éreztem, egy kicsit meg is ijedtem, nehogy borulás legyen belőle! Aztán 1,5 óra után magától kikanyarodott a hullámvasút az éber állapotomba.
Igyekeztem mindent feldolgozni, befogadni - elég jól sikerült!
