Elkezdtem befogadni pár minőséget, amelyek nagyon zavartak. Közben azon morfondíroztam, hogy vajon nem kellene-e az összes minőséget befogadni?
Egy kicsit bele is mentem ebbe, biz'Isten jól esett! Csak engedtem-engedtem magamba, egyre több lettem, egyre jobban kinyíltam tőle.
Aztán a nagy kinyílásban újabb kérdések vetődtek fel, amelyekre eddig azt hittem, hogy meg van a stabil válaszom:
- Akarom-e egyáltalán szeretni a többieket?
- Ha kinyílok, akkor nem tudom megvédeni magam. El tudom fogadni az ezzel járó akár gyökeres változásokat is?
- Ha kinyílok, akkor feloldódok, eltűnik a különállóságom. Akarom én ezt?
Meglepődtem azon a mélyről jövő egészen őszinte válaszaimtól, amelyek szerint nem biztos, hogy szeretném én annyira ezt a kinyílást-elfogadást-védtelenséget.
Olyannyira, hogy rendesen kellett magam győzködni nehogy jobban visszazáródjak, mint ahogy elkezdtem a gyakorlatot.
