Hónapok óta visszatérő "problémám", hogy amikor a vágyaimra figyelek és elkezdem azokat kívánni, programozni, akkor viszonylag hamar belemerülök az előzményükbe és ott találom magam, hogy igazából a Teljesség hiányzik nekem! ...de iszonyúan.
Annyira, hogy ettől a felismert és átélt hiánytól olyankor rögvest ki is borulok.
Ugyan elkezdtem gyakorolni rá valamit meditációban, de nem igazán találtam rajta fogást, úgy éreztem, hogy valami áthatolhatatlan fal elválaszt tőle.
Aztán a múlt héten egyszer csak azt éreztem, hogy megvan! Megvan a Teljesség, itt van bennem és egy is vagyok vele úgy, ahogyan az egy ilyen abszolút dologgal elvárható, megszokott tapasztalat.
Azért csak most írok róla, mert nem akartam elkiabálni, hiszen korábban is volt már olyan, hogy csak átmenetileg jött meg valami élmény.
De ez most tartós. Most bármilyen vágyam is jelenik meg, rögtön utána azt érzem, hogy a Teljességben vagyok.
Két bibi van csupán vele:
1. Korábban azt vártam, hogy ettől majd elmúlnak a vágyaim, de nem.
2. Azt feltételeztem, hogy a szexuális vágyaimat is kioltja majd, de azokra semmilyen hatással nem volt, mintha azok egészen más vonalon futnának!
Most hogy leírom ezt, azt hiszem, hogy a Teljesség a lelkem vágyát oltotta ki, de az ego és az ösztön szintjén megmaradtak a korábbi vágyak, azokat másként kell majd felszámolni. Viszont nincs már bennem az a sürgető, égető érzés.
Már ezért is megérte a Teljességbe jutni!
