Meditálgattam a hosszú és egészséges élet titkán, illetve hogy mivel akadályozom, hogy ez megvalósulhasson nálam. Az jött, hogy van pár félelmem, elakadásom, amelyek miatt a mélyebb egom nem akarna sokáig élni. Ha ezeket ki tudom oldani, akkor ez sem akadály, akár összehozhatok pár évtizeddel többet is!
Először egy rokonom jelent meg, akihez elég sok félelmem társítódott gyerekkoromban. Sokat tett érte, nem mondom, hogy gratulálok neki, de mindenesetre előrántotta, amiket előző életekből hoztam.
Utána (pár hétre rá) egy Gergő nevű ismerősöm jelent meg, de fogalmam sincs miért és mit akart, mindenesetre hagytam, hogy feldolgozódjon az érzés, ami belőle/általa jött.
Most pedig a Nagyapám jött meditációban, aki felé elég komoly bűntudatom maradt a halála után, még volt egy olyan képzetem is, hogy közvetve a tetteim miatt kapott szívinfarktust annak idején. Ugyan párszor meditáltam már erre és mindig az jött, hogy nem volt köze hozzá, de amit egyszer bevesz az elme, az nem engedi el könnyen.
Úgyhogy most ezt a bűntudatot próbálom kioldani, lassan haladok vele.