Asszem, az egyik legnagyobb tanítás számomra (és talán másoknak is), a hibásságuk elfogadása.
Amikor nem akarjuk beismerni egy hibánkat, tévedésünket, akkor ott teljesen megakasztjuk a kijavításának folyamatát, hiszen ha nem látom, hogy tévedtem, akkor miért is kezdeném el kijavítani?!?
Mostanában többször is feltűnt, hogy kerülöm a hibáimról szóló helyzeteket, vagy ha valaki megjegyzi pl a párom, akkor csak úgy teszek, mintha beismerném, de mélyen valójában nem!
Ezért elkezdtem direktbe befogadni azt, hogy "hibás vagyok", "tévedtem", ami meglehetősen fájdalmas érzéseket, valamint ellenállást szül bennem, de már láttam pár halvány eredményét, mintha egy kicsit jobban tűrném az életben.
Meglátjuk...
