Sétálok az utcán és azt érzem, hogy nem csak rálátok az egomra, hanem egy döntéssel akár ki is tudom kapcsolni azt!
Meglep a dolog, mert eddig ilyen szintű eltávolodást csak több percnyi gyakorlással tudtam elérni, most viszont annyira felülemelkedettnek érzem magam, hogy az egész művelet egy könnyed ujjmozdulatnak tűnik.
Vacillálok egy darabig, hogy megtegyem vagy ne, mérlegelem, hogy milyen kockázata van, majd miután nem talált semmit se az óvatosabb énem, megteszem.
Félretolom az egot, egészen hátra, ahol alig kap egy kis életenergiát és figyelem, hogy mi változott. Elsőre nem tűnik fel semmi sem, csak minimálisan élesebb a látásom. Ez nem sok. Régebben egy ilyen spiri élmény sokkal ütősebb volt, de gondolom most nem vagyok messze ettől, ezért nem volt nagy váltás a két tudatállapot között.
Nézelődök tovább az utcán, majd az tűnik fel, hogy ahogy ráfigyelek egy virágra, majd egy kerítésre, házra,... sokkal többet látok, érzek, tudok róluk, mint amit eddig a szememmel érzékeltem.
Egyszerre látom-érzem a felszínét, a mélyebb szerkezetét, a múltját, összefüggéseit és a jövőbe vezető útját!
Mindez egy tudás halmazban a fejemben, szívemben, ott van minden bennem.
Tesztelem, próbálgatom az új "Mindent tudás" képességemet, tetszik a tudás, tetszik a képesség.
Próbálom fokozni. Keresek még itt-ott megbúvó ego részeket és azokat is félre tolom. Igen, élesedik a mély-tudás, jobban, tisztábban látom, tudom a dolgokat.
Klassz. De tudom, hogy ez is elmúlik egyszer, hiszen hiába az alapműködésünk ez a tudatosság lenne, ahogy visszatér a most félretolt ego, újra eltakarja majd ezt a képességet (is).
