Pár héttel ezelőtt elkezdtem komolyabban dolgozni az anyaghoz, pénzhez, megélhetéshez való viszonyommal, mert ami eddig volt, az iszony! Ugyan mindig volt annyi pénzem, amennyire éppen szükségem volt, de több, vagy biztonságot adó tartalék sosem képződött, sőt mintha tudat alatt menekülnék is a vagyonosság érzésétől, úgy taszítottam el a gazdagodás kínálkozó lehetőségeit, szórtam el az ölembe pottyanó nagyobb összegeket.
Ugyan már több éve foglalkozgatok ezzel a témával, de a "...gatok" kifejezi az eddigi elszántságomat, a beletett energia mennyiségét.
Viszont most már nem maradt más választásom, bele kellett néznem eme gödröm mélyébe is, így pár meditációval megtámogatva az okokat boncolgató kérdéseket tettem fel magamnak.
Először azt feltételeztem, hogy valami sajnáltatás vagy mások kihasználása, élősködés áll a háttérben, de a válaszokból kiderült, hogy egyszerűen csak sok dologhoz nem értek és ezeket kell megtanulnom.
Nosza neki, elkezdtem felszívni a tudást pénzről, anyagi dolgokról, vagyonról, gazdagságról és szegénységről, hogy a másik felét se hagyjam ki!
Aztán újabb kérdések és a válaszokban olyan emlékek körvonalazódtak, amelyek szerint egy előző életemben szegénységi fogadalmat hoztam és ez hat még át erre az életemre is. Ugyan ki az a hülye, aki szándékosan szegénységbe taszítja magát? ...gondoltam és meg is kaptam a választ: Valami jógiként annyira együtt éreztem a szegény, hajléktalan koldusokkal, hogy úgy éreztem, tőlük veszem el a pénzt, ha nekem több van.
Ezt a mai napig is így érzem, ráadásul igaz is valamilyen szinten, de azért mégiscsak túlzás, hogy én szenvedjek mások szerencsétlensége miatt! Ezért igyekeztem feloldani ezt a fogadalmat és pár hónap tudatos együttérzése után nagyjából el is tudtam engedni azt.
Végül, maradt még egy nagy ellenállásom a pénz befogadása, áramoltatása felé. Ha ebbe beleéreztem, akkor az olyan volt, mintha nem is akarnék élni, mintha nem érezném szükségét a pénzkezelésnek, mert úgyis mindjárt meghalok!
De mivel nem álltam a halál szélén, így ez nonszensznek tűnt és újabb-újabb meditációkkal körvonalazódott, ami egyszer csak megvilágosodott: Nem döntöttem el teljesen, hogy élni akarok!
Csak az énem egy nagyobbik része (kb. 60%) döntött úgy leszületésemkor, hogy élni akar, a maradék még mindig abban a megrekedt, döntésképtelen állapotban volt. Hogy miért nem tudott dönteni, annak jelentősebb okát nem leletem, csak azt éreztem, hogy akkor képtelen volt ezt eldönteni és azóta se tudott tovább lendülni.
Azonban ahogy most ezt felismertem, tovább is lendült a szekér és megszületett a döntés: Élek! ...és ezzel együtt azt éreztem, hogy az anyagba is teljesen belecsúsztam végre.
Eddig ugyanis csak úgy félig voltam itt, a másik felem olyan elszállt, lebegős állapotban volt. Ez annyira nem volt feltűnő, csak olyan szórakozott tudósnak néztem ki, aki nehezen tud a jelenre koncentrálni és nem nagyon érdekli a saját megélhetése.
Hiába tudtam elméletben, hogy ebben valami hibádzik, az okára csak most jöttem rá.
Szóval, döntöttem az élet mellett és ezzel belecsúsztam az anyagi létbe. Napokig éreztem ennek számomra furcsa, új érzését, de most már kezdek megbarátkozni vele.
A pozitív élmény még mellé, hogy nem utasítom el úgy az anyagi dolgokat, mint eddig, sőt érzek egyfajta belső kapcsolatot is a pénzzel, anyagiakkal, vagyonnal, stb. Eddig ezek csak a fejemben éltek, most mintha közelítene a szívemhez is.
